”Elnézést, mi a magyarok miatt jöttünk”

Tizedik évét ünnepelte tavaly a XVII. századi magyar történelem kutatásával és a korabeli események élményszerű bemutatásával foglalkozó Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület. Az elmúlt évtizedről Balatoni Imrét kérdeztük, aki nem csak a „hajdúcsapat”, hanem az azzal szorosan együttműködő Héttorony Hangászok vezetője is.

 Már az iskolában is jó voltál töriből?

Igen. Szerettem is volna hivatásszerűen ezzel foglalkozni, de kudarcot vallottam, aminek az az oka, hogy be kellett látnom: nem érdekel általában a történelem, csak bizonyos korszakok. Különösen a XVI-XVII. századi magyar és európai történelem, az viszont egészében: a politika, a hadtörténet épp úgy, mint a nyelv, a viseletek, a zene, a gasztronómia – a kultúra.

Miért pont ez a korszak?

1993-ban kezembe került egy Balassi Bálint énekeit tartalmazó kazetta, amely annyira magával ragadott, hogy már másnap jelentkeztem az Óbudai Népzenei Iskolába Kobzos Kiss Tamáshoz koboz szakra. A zene szeretetéből alakult ki az egész korszak iránti érdeklődés, de a zene arra is jó volt, hogy hasonló érdeklődésű emberekre találjak.

A társaid történészek, régészek?

Is. A legkülönbözőbb foglalkozásúak. Amit mi csinálunk, hobbi, egy-egy hobbihoz pedig nagyon sok irányból kötődhetnek az emberek. 

Ha komolyan vesszük, amit csinálunk, akkor szakemberekre is szükség van, akik a közös munka szakmai hátterét tudják biztosítani. Ez a hitelesség biztosítéka. Ezért jó kapcsolatot ápolunk múzeumokkal: például a sárospataki Rákóczi Múzeummal, a Magyar Nemzeti Múzeummal, és természetesen a tagok között is vannak régészek, történészek.

Az óbudai évek alatt már tudtad, hogy egyesületet szeretnél alapítani?

A kilencvenes évek elején a civil szféra még gyerekcipőben járt, az egyesület ötlete akkor még nem merült fel. Később viszont egyre-másra alakultak a katonai hagyományőrző egyesületek, és ez nekünk is ötletet adott. Ez a ’hagyományőrzés’ különben nem túl jó kifejezés, amit mi is csinálunk, azt külföldön reenactmentnek, vagyis újrajátszásnak vagy living historynak hívják, hiszen a lényeg, hogy megtörtént eseményeket rekonstruálnak a rendelkezésre álló adatok alapján teljes történelmi hűséggel. Vagyis a történelem újrajátszásáról van szó és nem hagyományőrzésről. Az amerikaiak például már a XIX. század végén foglalkoztak ilyennel.

2013 tehát jubileumi év volt számotokra…

Így igaz, a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület tízéves lett, a jubileum jegyében telt az egész évünk. Februárban nagyszabású kiállítást rendeztünk a Magyar Honvédség Kulturális Központjában, a Stefánia Palotában, ahol bemutattuk a hazai és európai fesztiválokon készült fényképfelvételeket. Fontos megemlíteni, hogy ezeket neves fotósok készítették. A felszerelési tárgyakkal kiegészített kiállítást utána utaztattuk is az országban.

A MareTemporis Alapítvánnyal közösen e-bookot adtatok ki Katonák Bethlen Gáborkorából címmel. Rendhagyó ismeretterjesztő könyvről van szó, amely „testközelből” mutatja be a korszak viseletét, fegyvereit, használati tárgyait. Ráadásul ingyen tölthető le. Miért?

Ez a fajta ismeretterjesztés teljesen megszokott nyugaton és keleten egyaránt, Magyarországon eddig még nem született ilyen, de reméljük, hogy a jövőben egyre több hasonlóval találkozhatnak az érdeklődők. Tulajdonképpen nem kellett mást csinálnunk, mint összeadnunk azt a tudást, amelyet a két csapat az évek során felhalmozott. 

A felszerelés rendelkezésre állt, hiszen ezekkel dolgozunk rendszeresen, a feladat csak annyi volt, hogy ezt egy érdekes, színes kötetben, szakértők által hitelesített kísérőszövegekkel közreadjuk. Nyomtatott könyvet kiadni borzasztóan nehézkes, hosszadalmas és drága folyamat, az e-book viszont költséghatékony. Ingyenes a kiadvány, mert szeretnénk, ha mindenkihez eljutna, akit érdekel. Hamarosan megjelenik az angol változat is, ami azért fontos, mert külföldön nagyon keveset tudnak a magyar történelemről. Már tervezzük a következőt, amelyről egyelőre nem mondanék többet, csak annyit, hogy köze van a beszélgetés elején említett zenéhez.  

A szigetvári Zrínyi Napokon néhány éve Szabó Márton barátom tolmácsolt a török hagyományőrző csapatnak. Velük figyeltük a ti felvonulásotokat, és amikor megjelentetek, odasúgták nekünk: hú, ezek nagyon jók! Nektek számít az ilyen elismerés?

Hogyne! Sőt az is, ha valamit kifogásolnak. Ebből tanulunk, ettől tudunk fejlődni. És közben jó érzés megtapasztalni, hogy ez felkelti az emberek érdeklődését.

Az oszmán-török történelmet is tanulmányozzátok?

Nem úgy, ahogy a magyart és az európait. Mivel az oszmán-magyar együttélés a történelmünk része, foglalkozunk ezekkel a kapcsolatokkal, a hadijátékokban török karakterek is megjelennek, tehát rendelkeznünk kell róluk szóló ismeretekkel. De úgy nem ástuk bele magunkat sem a muszlim világba, sem a törökök történelmében, ahogyan a magyarba, az európaiba – elég nagy falat ez a kettő is.  A török kultúra bizonyos metszetei ugyanakkor számunkra is fontosak. Az előbb említett következő kiadványunkban helyet kapnak a törökök is.

Hobbiként űzitek, amit csináltok, valójában közben a saját területeteken teljesen profivá váltatok. Hogy lehet a rengeteg feladatot összeegyeztetni a munkával, a családdal?

Nehezen, főleg hogy már mi sem tehetjük azt, amit akarunk. Olyan értelemben nő a nyomás rajtunk, hogy tartanunk kell az általunk meghúzott színvonalat, újdonságokkal fent kell tartanunk a közönség és a fesztiválszervezők figyelmét, és egyre több elvárásnak kell megfelelnünk.

Kinek az elvárásai ezek?

Elsősorban a szervezőké és a közönségé is. A szervezők tudják, hogy mire vagyunk képesek, és ezt a tudást akarják használni. Gyakori, hogy a fesztiválszervezők konkrét koncepció alapján hozzák létre az eseményt, minket pedig konkrét feladatra kérnek fel. Ilyenkor fordulhat elő, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit addig soha, de a tőlünk megszokott igényességgel és hitelességgel. Ezen kívül saját ötleteinket is igyekszünk megvalósítani, mint például Sárospatakon, ahol a rekonstruált XVII. századi sütőházat működtettük. Németországban pedig egy historikus főzőversenyen kellett helyt állnunk. 

Addig nem foglalkoztunk gasztronómiatörténelemmel, de nekiálltunk, és legjobb tudásunk szerint versenyeztünk. Különben mindez hízelgő ránk nézve: a szervezők létre akarnak hozni valamit, és azért keresnek meg minket, mert tudják, hogy mi képesek vagyunk a megfelelő színvonalon teljesíteni a feladatot. Nagyon fontos a közönség is, hiszen nekik is vannak igényeik. Mára már kezd kialakulni az a közönség, amely a színvonalas történelmi rendezvényeket keresi. Büszkék vagyunk arra, hogy amit elértünk, azt mind saját erőből, a tagok munkájával, lelkesedéséből építettük fel. Nem áll mögöttünk semmilyen szervezet. Ez persze nehézség is, hiszen nincs semmilyen támogatásunk, viszont szabadság is, mert nem kell a patronáló szervezet igényeinek megfelelnünk. Mindig ügyeltünk arra, hogy ne kötődjünk semmilyen intézményhez, mert akkor elvesztenénk a lényeget, az alulról építkező, önszerveződő, önkéntes társadalmi szervezet létét.

Ekkora ázsiótok van már Nyugat-Európában?

Szerencsére igen. Volt olyan, hogy egy belga fesztiválszervező hívott bennünket, de időpontütközés miatt nem tudtunk volna részt venni az eseményen. Áttette egy másik időpontra, hogy mi is ott lehessünk. Úgy tűnik, nagyon jól ismerte a saját közönsége ízlését. Tavaly pénzügyi gondjai voltak, nem tudott bennünket meghívni, a nézők pedig elégedetlenkedtek, hogy „elnézést, hol vannak a magyarok, miattuk jöttünk”. És annyira jó a munkakapcsolatunk vele, hogy ő erről nekünk mind beszámolt. Visszatérve az elvárásokra: rájöttünk, hogy mindig újdonsággal kell előállnunk, ezért már előre készülünk. Ebben az évben a saját korszakunknak már nem csak a katonai eseményeit fogjuk bemutatni, hanem a korabeli életmódot is.

Mi a vonzó a nyugati ember számára a magyarokban?

Hogy nagyon másak vagyunk, mint ők. A média alapján szinte semmit nem tudnak rólunk, csak azt, hogy valahol ott a keleti végeken valakik civakodnak. Aztán meglátnak bennünket, és elkezdenek lelkesedni. A magyar zene, viselet nyilván egzotikus számukra, nagyon más, mint amit láthatnak akár a csehektől, a lengyelektől, tehát más kelet-európaiaktól. Egészen különös szerepet tölt be azonban a mi megítélésünkben a zene. Nagyon sok nyugati országban ugyanis nem maradt meg olyan tiszta formában a korabeli zene, mint nálunk. Sokszor látjuk, hogy felvonulnak például a német csapatok tökéletes korabeli öltözetben, fegyverekkel – némán. Mi pedig érkezünk ezzel a különös, néhol keleties, erős muzsikával. Ez nagy hatással van az érdeklődő emberekre. Egyébként volt olyan fesztivál, ahová először ezért nem mehettünk, mert mi ott túl egzotikusnak számítottunk. Aztán mégis meghívtak, és azóta mindig, mert ma már éppen a különbözőségünk számít. Innen, a közvetlen környezetünkből a cseheket egyértelműen nyugatinak veszik, a lengyeleket félig-meddig, a hagyományok tekintetében mi számítunk kifejezetten keleti csapatnak.

Külföldön vagy itthon szerepeltek többet?

Külföldön egyre többet, idehaza egyre kevesebbet.

Miért?

Több oka van. Nyilván az anyagi lehetőségek is szűkösebbek itthon, és a közönség is stabilabb Nyugat-Európában. A hazai fesztiválok korábban nonprofit rendezvények voltak, manapság vállalkozók vették kézbe, és cél a bevételszerzés. Ha pedig az önkormányzatok szervezik, akkor olyan fesztivált akarnak, ahol mindenki jól érzi magát, így aztán egy helyszínre szervezik a hagyományőrzők felvonulását, a rock koncertet és kutyás bemutatót. Szerintünk ez alapvető tévedés. A vasútmodellezők kiállításán sem szoktak sztriptíz táncost felléptetni, csak hogy többen jöjjenek. Vitatkozni nem érdemes, ezért ha nagyon nem tudunk egyetérteni, inkább nem megyünk. Természetesen ez nem általános, nagy örömünkre rengeteg jó fesztiválon veszünk részt itthon. Külföldre viszont tényleg egyre gyakrabban járunk, és egyre több helyre Ukrajnától Belgiumig, bár idén már van meghívásunk Angliába is.

A szomszédos országokba is?

A Felvidékre például gyakran megyünk. Minden nyáron megteszünk egy szép 90 kilométeres túrát Kassától Sárospatakra Bethlentől Rákócziig címmel, méghozzá teljes korabeli menetfelszerelésben. Ezen hagyományosan részt vesznek a kassai Bethlen Garde tagjai is. Semmiképpen sem szeretnénk a hagyományőrzés szalonváltozatát művelni, ezzel a menettel szerettük volna kipróbálni, mit jelentett ötszáz évvel ezelőtt a gyalogságnak egy ilyen utat megtennie. Hagyomány lett belőle, idén először télen is megrendeztük, most január 17-18-án A vértes várai címmel.  

Szlovákiában nem keltett riadalmat egy teljes fegyverzetben felvonuló hajdúsereg?

De, egy alkalommal igen, riasztották is a karhatalmat. De az igazoltatás után a rendőr is csak mosolygott, és intett, hogy menjenek. Mára megszoktak bennünket.

A katonai csapat vagy a hangászok szerepelnek többet?

A zenei fesztiválokra a zenekar utazik, a történelmi fesztiválokra pedig a katonai csapat, illetve a kettő együtt. Mindkettő elég sokat szerepel.

A zenekarnak klubja is működik a Pótkulcsban. Kikből áll össze a közönsége egy-egy ilyen estnek?

Zömükben fiatalok jönnek, és természetesen olyanok, akik érdeklődnek a műfaj iránt. Gyakran jönnek külföldiek. Mivel egy belvárosi szórakozóhelyről van szó, rendszerint az oda betérő vacsoravendégek is megnéznek bennünket, akik – hála Istennek – nagyon elégedettek szoktak lenni. Az idén a zenekar is tovább fog fejlődni, lesznek újdonságaink, reméljük, elnyeri a közönség tetszését.

Visszatérve a katonai bemutatókhoz: én magam is láttam, mekkora hatást vált ki, amikor ti a hadi jeleneteitekben elsütitek a lőfegyvereket. Falakon, sáncokon vívtok, verekedtek. Mindez egy csöppet sem veszélyes?

Mi nagyon nagy körültekintéssel és fegyelemmel csináljuk, amit csinálunk, de jogos a kérdés: akár a sport, ez is lehet veszélyes. 2008-ban egy tagunk maradandó sérülést szenvedett. Akkor döntöttük el, hogy kezdeményezzük a Katonai Hagyományőrző Rehabilitációs Alap létrehozását, amely sikerült is, méghozzá számos hagyományőrző egyesület, egyéb szervezet és magánszemély hozzájárulásával. Ez az alap támogatni tud minden olyan igazolt magyar katonai hagyományőrzőt, aki gyakorlatozás vagy bemutató közben maradandó sérülést szenvedett. Soha ne legyen rá szükség, de mindannyiunknak megnyugtató, hogy van hová fordulni.

A 2013-as év az ünneplésé volt. Már tervezitek a 2014-est?

Igen, ahogy már említettem, a korabeli életmód bemutatását tervezzük a történelmi fesztiválokon, ezt készítjük elő. Közben már dolgozunk a következő köteten, és rengeteg fellépésünk lesz idén is. Úgyhogy van bőven feladatunk.

Kerékgyártó György

gyorgy.kerekgyarto@gmail.com